Annarom

Egészségfejlesztés egyszerűen

Ti mondtátok

“Kedves Annamária, amikor szembesültem a diagnózisommal, egy világ omlott össze bennem, szerettem volna felébredni a rémálomból, “autoimmun beteg vagyok”. A gyulladási értékem az egekben (mérhetetlenül magas), plusz a testi tünetek. Köszönhetően a profizmusodnak és a személyiségednek, az első konzultáció után már meg tudtam nyugodni, habár egy teljesen ismeretlen “világba” csöppentem. Az addigi étkezési szokásaimat (hm..inkább ne is beszéljünk róla..) leváltottuk a személyre szabott terápiás étrendre, plusz vitaminokra. A hatása a testemre (tisztulás, kb. 2 hét), valami egészen elkèpesztő volt! Próbáltam betartani az étrend javaslatot, és konzultáltunk… (igyekeztem..😊). A későbbi kontroll leleteim (labor, ultrahang) szerint a korábbi gyulladásnak szinte nyoma sincs, teljesen egészséges a pajzsmirigyem. A kisebb-nagyobb csalások is belefértek (csokoládé!!!), de a glutén már nem is hiányzik! Az autoimmun gyulladáson kivül egyéb problémákat is rendbe tettünk. Az összefüggéseket én nem tudtam/ nem tudom, rengeteg esetben szükségem van az útbaigazitasodra! Mindig éreztem a szakmai magabizosságodat, és mindig biztatást kaptam Tőled. Végtelenül hálás vagyok és leszek, rendkívül fontos nekem a mi kapcsolatunk!”

F. Edit (Fót)

“Annamari tudása az első pillanattól lenyűgözött. A testet összefüggő rendszerben látja, kihívások esetén keresi és meg is találja a a gyökér okot így a kérdései feltevésekor, gyakran ér AHA élmény. Nagyon jó szakember, nekem nagy könnyebbség az a tudat, hogy Ő van és bármikor fordulhatok hozzá.”
 
T. Tilda (Keszthely)
 

“Változtam, változom. Dolgoztam, dolgozom magamon. Belül és kívül, mert ami bent az kint, ami kint az bent. A változtatásom oka bármennyire is hihetetlen nem a kilók száma volt. Az egészségem, az életminőségem javulása, javítása volt az alapcél. Aki ismer tudja és azt is, hogy nem volt egyszerű. Nem éheztem! Segítségül kaptam Annamária Varga t, aki a tudását adta, mint táplálkozási tanácsadó és az illóolajokat, (Doterra) amik túl lendítettek a nehéz időszakokon.

Nem fogyókúra, nem kütyü, nem csodaszerek. Életmódváltás….
A vérképem nem volt ilyen jó az elmúlt 30 évben, a vasam 2-ről 22-es lett. Vas készítmények nélkül. Van még mit dolgoznom, nap mint nap. Hozzá kell tennem, sokszor nehéz, de érdemes változtatni. Soha sem késő! A döntés mindenkinek a kezében van! Csak mi magunk tudunk változtatni az életünkön abba az irányba, amerre szeretnénk.”

Hálával tartozom Annamarinak, hogy megmutatta az utat és a Doterranak, hisz az illóolajok napi használatával az életminőségemen tudtam javítani.”

M. Renáta (Keszthely)

“Amikor kiderült, hogy milyen egészségügyi problémákkal küzdök nagyon megijedtem és akkor találtam rá újra Annamarira. Igen újra, ugyanis nekünk van egy közös táncos múltunk, de az élet messze sodort minket. Pajzsmirigy alulműködéssel (hashimoto) és endometriózissal diagnosztizáltak. Ez utóbbi sajnos műtét utján volt csak kezelhető. Azt mondták, hogy ki kell venni a teljes jobb petefészkem és ki tudja még, hogy hol lehet még a méhemben. Annamari segített nekem az életmódváltásban. Megtanított, hogy a tudatos és kiegyensúlyozott táplálkozás túlmutat a csirke-rizs-saláta és mentes zacskós ételeken. Megtanított, hogy a testem táplálnom kell és megismerni, hogy mit üzen nekem. Megtanított, hogy ahhoz hogy “egységben” legyek magammal a stresszkezeléssel és a lelkemmel is foglalkoznom kell. Megtanított egy új életmódot, amellyel újra egészséges, kiegyensúlyozott lehetek és teljes életet élhetek a kellemetlen tünetek nélkül. A sok tanítás eredményeképp már fél év alatt megszűnt a tünetek nagy része és ami a legnagyobb “megdöbbenés” volt számomra az volt, hogy nem kellett kivenni a petefészkem, ugyanis a felére csökkent az endometriózis. A nőgyógyászom azt mondta bármit is csinálok, bárhogy is táplálkozok kéri, hogy folytassam, mert ilyet nem mostanában látott. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek Annamarit, mert a sok tudás mellett emberségével is támogat, nem engedi el a kezed és folyamatosan utókövet, akkor is amikor Te megfeledkezel, hogy azért már jelentkezni kellene 🙈🥰

P. Adrienn (Nagykanizsa)

 
“Kedves Annamari! Nemtudok Neked elég hálás lenni a sok segítségedért és tanácsodért. Pajzsmirigy alulműködéssel, emésztési problémákkal és a fogantatás elősegítése miatt kerestelek fel. Nagyon rövid időn belül megtaláltad a megoldást minden problémàmra. Ami a legfontosabb, hogy mindezt gyógyszerek nélkül. Az általad javasolt terápiás étrenddel és vitaminokkal minden tökéletes lett. Köszönöm Neked, hogy immár 32 hetes Kismamának a mai napig “fogod a kezemet” és minden kérdésemre készségesen válaszolsz és segítesz. Mindenkinek csak ajánlani tudlak, annak is aki mèg nem tudja hogy szüksége van Rád. Köszönöm”
 
A. Lívia (Nagykanizsa)

“Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy az életembe sodort a Jóisten!

Az évek óta tartó sikertelen terápiák után találtam rád és a segítségeddel végre sikerült megtalálni a betegségem mögött húzódó valódi okokat. Senki sem volt, aki ilyen részletességgel elmagyarázta, az étkezésem egyáltalán befolyásolja a szervezetem működését és a betegségem alakulását. Mit miért egyek, vagy ne egyek? Milyen ételekkel milyen irányba tudom az egészségem befolyásolni? Hogy kell a vitaminokat biztonsággal, célzottan használni? Ezekre a kérdésekre mind nagy szakértelemmel, óriási tudással és türelemmel válaszoltál. Nem egy sablon “diétát” kaptam, hanem egy személyre szabott életmód útmutatást és tudást hozzá, ami számomra nagyon fontos volt! Olyan betegségből sikerült kigyógyulni a segítségeddel, amire az orvosok azt mondták “Tanuljon meg vele együtt élni!” .
A nem könnyű úton folyamatosan segítettél, támogattál, inspiráltál, nem voltam egyedül.

Hála a segítségednek, JÓL VAGYOK! KÖSZÖNÖM NEKED AZ ÚJ ÉLETEM!”

Cs. Andi (Keszthely)